MÁRCIUS 8. Nőnapi köszöntő…

2022. március 8.

Én még abban az időben szocializálódtam, hogy a Nőnap nagyobb ünnep volt, mint a Nemzeti Ünnepek….. Minden azzal kezdődött, hogy a főnök összetrombitálta a férfi kollégákat, s megkérdezte: Ugye tudjátok, holnap Nőnap lesz, s ugye Ti is úgy gondoljátok a kolléganőket méltóképpen fel kell köszönteni ezen alkalomból. Megindult a vita birkapörkölt, marhalábszár, vagy halászlé legyen-e inkább. A kérdést az döntötte el, hogy a főnök horgászni járt minden vasárnap, jobban mondva fröccsözni a haverokkal és az alibi halat a halasnál vette meg előre szombaton, ezért a halasnál komoly kedvezményt kapott.. Halászlé lesz… A következő egy-két órában sikerült megállapodni a bor, a pálinka, a sör mennyiségéről, na meg mennyi szóda és kenyér kell, ki főz és mennyivel előbb kezdődjön, mint a munkaidő vége. Eljött az ünnepi pillanat, a főnök az asztalfőn állva köszöntötte a hölgyeket, közben kiderült a virágról megfeledkeztek… Kivéve néhány stréber kollégát, akik egyenként köszöntötték a kolléganőket még napközben… A szakszervezeti bizalmi elszalasztotta a hivatalsegédet/ a legfiatalabbat ( tetszés szerint) a közeli virágboltba, akármilyen virágért, hogy majd távozáskor a hölgyek kezébe nyomják…

A hölgyek feszengve kanalazták a halászlét, vagy sehogy, mert túl csípős volt, ittak a szódából, mert üdítő nem igen volt és elköszöntek. Maradt esetleg egy-két egyedülálló, vagy kikapósabb feleség. Kezdődhetett az igazi ünnepség a készletek erejéig, asztal aljáig…. Ja és a virág sem mindig ért oda…. De ugye mekkorát változott a világ?…. De március 8. továbbra is március 8.-ára esik, s vannak akik ma is ünnepként tartják számon. Én is, mi is. A magam és a Vinnováció kft. borászati laboratóriuma nevében kívánok a Hölgyeknek nagyon sok boldogságot, békés sikeres hosszú életet szeretetben , megbecsülésben…

YAN, FAJÉLESZTŐ, ÉLESZTŐ TÁPANYAGOK, BORLABOR, EGYÉB ÚRI HUNCUTSÁGOK…

YAN, FAJÉLESZTŐ, ÉLESZTŐ TÁPANYAGOK, BORLABOR, EGYÉB ÚRI HUNCUTSÁGOK…

Évszázadok óta készülnek kiváló borok, évtizedes eszközökkel is elérhető ugyanaz, mint a digitális, csilivili berendezésekkel… Mi a fene az a YAN, minek ide fajélesztő. Eddig is sütött a nap, fújt a szél, esett az eső, vagy nem esett, jól megvolt a borász labor nélkül… Vagy még sem? Esetleg mégis megváltozott valami?

bővebben
Ismét eltelt egy év….

Ismét eltelt egy év….

2020. 2021. 2022. s rövidesen 2023. Igen lassan elmondhatjuk, hogy több mint három éve állunk a borászok szolgálatában. De azt már most leírhatom, hogy elértem az eredeti célt, nagy biztonsággal meg tudom mondani miért nem Grüve a Soproni Zöldveltelini, mitől soproni a Soproni Kékfrankos…

bővebben
LASSAN MEGINT ELMÚLIK EGY ÉV…

LASSAN MEGINT ELMÚLIK EGY ÉV…

Ismét közeleg az év vége… Persze helyből is lehet gyorsítani, de egy kis nekifutásból könnyebb… Egy kis pihenő után esetleg még könnyebbb…

bővebben

Kapcsolat

Vinnováció Borlabor | Borvizsgálatok a legkorszerűbb technológiával

A minőségi borhoz nagyon fontos a must, az erjedő bor és a kész bor összetevőinek pontos ismerete, mérése. Borvizsgálat, mérés és egyéb szolgáltatások nálunk rendkívül kedvező áron!

 

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNK CÍME:

Vinnováció Kft.

9400 Sopron, Dózsa György utca 9.

A helyközi buszpályaudvar mögött a Lackner Kristóf úttal párhuzamos utcában.

Hétfőtől csütörtökig, 8 – 16 óráig várjuk az Önök megbízását.

Telefonszámunk: +36 70 884 8432

Email címünk: info@vinnovacio.eu

15 + 8 =