Tavaly tettem fel a kérdést, s tűztem ki a célt, hogy elsőként megmondjam: mitől Soproni Kékfrankos, a soproni Kékfrankos…… A 20. század elejére éppen megvetette lábát, s kezdett rangot szerezni magának, amikor Blaufränkischland, a Kékfrankos országa elveszítette fővárosát, vagy ha innen nézzük, Sopron a Kékfrankos fővárosa, elveszítette országát… Valójában az igazi bajt az okozta, hogy a soproni bor a hagyományos piacát is elvesztette. A Budapest centrikus, „összement” országban szó szerint a perifériára került. A felkínált mentőöv, az intervenciós felvásárlás inkább ártott a borvidéknek, a Kékfrankosnak, mint használt, hisz az itt felvásárolt borokat Budafokra szállították, egalizálták, s eladták egri, szekszárdi borként…. A történelem a második világégés után csak ismételte önmagát… Majd jött a teljesítmény elvű állami éra. Ismert, hogy a szőlő, a bor esetében a mennyiség és a minőség nem járnak egymással kéz a kézben, komoly szakadék van közöttük. A 80-as évek végén kezdett felcsillanni a remény , kezdtek új szélek fújdogálni, a szomszédok is magasabb sebességbe kapcsoltak. Sajnos a magyar lovas nemzet, imád hátrafelé nyilazni, s hogy kényelmesebb legyen, rendszerint fordítva üli meg a lovat.. Aztán némi politikai huzavona után megint feltámadt a remény… Ma ott tartunk, van több olyan törekvő borász is aki megtalálta saját útját, s egyre jobb borokkal, egyre inkább felhívja a figyelmet a borvidékre. De a világban a Kékfrankos még mindig Blaufränkischként ismert jobbára annak ellenére, hogy Varsányi Lajosék Kékfrankosának csak előre köszönhetnek a sógorok, vagy akár Mérész Sándorénak, de Magyar Dezsőék, Varga Tamás, Iváncsics Zoltán bora is állja a versenyt minden szempontból, bármelyikBlaufränksch-sal. Bár ugye értelmetlen a hasonlítgatás, hiszen mindegyik bor saját jogán kiváló, s nem szeretnék senkit megbántani akit nem említettem, de a felsoroltak azok, akik a nyilvános megmérettetéseket is rendszeresen felvállalják… Az elszomorító az, hogy számos minden paraméterében kiváló bort a termelők 180-200 Ft/l áron kénytelenek eladni nagy tételben, sőt tudok olyan esetről, hogy 150 Ft/l áron kelt el 100 hl feletti egytételű mennyiség.
S akkor arról is, miért tartottam fontosnak a kép feletti sorokat. A szőlő felvásárlási árak, a bor előállítási, eladási ára miatt egyre többen hagynak fel a borászkodással, vágják ki szőlőjüket.
Mindezt tetézi az értelmetlen Fertő-tavi giga beruházás, ami már jelen állásában is visszafordíthatatlan károkat okoz a borvidéknek. Szomorú, hogy azok akiknek lehetőségük lenne fellépni ellene, politikai elvakultságból ezt nem látják be.
A borvidék fejlesztési tervének nevezett tanulmány nem egyéb mint frázis, frázis hátán. A legfontosabb kérdések amik a Kékfrankos, a Zöldveltelini és az újra népszerű engedélyezett fajták jövője szempontjából fontosak lennének, elnagyoltak, vagy komolytalanok. A termékleírás amire a minősítés, a forgalomba hozatal során a Nébih rendszeresen hivatkozik, minden konkrétumot nélkülöz. Ha rosszindulatú lennék még arra is gondolhatnék, hogy azért ilyen felületes, hogy könnyű legyen kijátszani. Csak ez éppen általában a visszájára szokott fordulni, hisz számtalanszor megtörténik, hogy az egyébként a törvényi feltételeknek megfelelő paraméterekkel rendelkező borokat íz, illathibák, etc. miatt a Nébih nem megfelelőnek minősíti, s ha a borász ugyanazt a tételt visszaküldi, láss csodát magától megjavul… Arról nem is szólva, hogy teljes felelősségem tudatában ki merem jelenteni, van prémium minőségű bor, nem egy, nem kettő, itt a borvidéken. Sőt számos borász, borászat igényelné, hogy hivatalosan is elismerjék a minőséget, hisz ez segíti az értékesítést is. Több kevésbé neves, jóval kisebb múltú borvidéknek van Minőségi Kódexe….
Persze aki azt mondja felesleges ennyire előre szaladni igaza van. Addig, amíg nem minőségalapú a szőlő felvásárlása, addig csak azok a borászatok képesek a kiváló minőségre, amelyek a saját szőlőjüket, igen kizárólag a saját szőlőjüket dolgozzák fel. A szőlő minőségére, egészségére egyébként utal a must, a bor glükonsav tartalma. Nincsenek jó híreim, az idén a tavalyinál sokkal magasabb glükonsav tartalmakat mértem. Persze ebben az is közre játszott hogy egyre nagyobb teret nyert a gépi szüret, az emberhiány miatt.. S hogy szokás szerint a reklámnak is teret adják számos más paraméter mellett a glükonsavat is mérjük a Borlaborban.
Talán nem kell mondanom piaci mennyiségben minőségi bor korszerű laboratóriumi háttér nélkül nem létezik.. Azt sem , hogy a bor szőlőből lesz. S azt is számtalanszor elmondtam, leírtam, nem amatőr kémikusok nevelése a célunk, hanem a rendszeres mérésekkel a borászok, borászatok számára azt a behozhatatlan helyzeti előnyt biztosítani, hogy mindig a megfelelő időben, a megfelelő módon, a szükséges teendőket amelyeket a bor megkíván, el tudják végezni. Folyamatos kontroll legyen a szürettől a pohárig…. Ez azt is jelentheti, hogy a technológiai fegyelem betartásával, a megfelelő pincehigiénia biztosításával még a törvényes adalékanyagok használatára sincs szükség. Mert a változó környezet, de a különböző évjáratok miatt is a bioboroknál. a szakmai tapasztalat ellenére alapvető, hogy tudja a borász, mikor, mi van a borban. Egyre többen kísérleteznek Pétnattal, ahol pedig a végeredmény alapja a megfelelő cukortartalmú palackba zárás… De a hagyományos pezsgőkészítésnél is fontos a maradékcukor. Az idén legtöbben a magas cukortartalom ellenére igen magas savakkal szüreteltek. Annak ellenére, hogy az idén mi már mértük a must kálium tartalmát, s az élesztők által asszimilálható nitrogén mennyiségét is, számos erjedési problémával találkoztam. Persze leginkább azoknál, akik már csak az erjedési problémánál fordultak a laborhoz. Különösen magas sokaknál a glicerin tartalom, mivel etanol helyett glicerin termelődött sok esetben. De a gépi szüret miatt, számos szennyeződés, fertőzött bogyó is bekerült a mustba. A hibás kénezési gyakorlat, etc. Sorolhatnám azokat a dolgokat amit a laborvizsgálat felfed, ám ha elvégezzük a szükséges teendőket (a labor mérések alapján), akkor nem kell a borhibákkal, vagy a borbetegségekkel számolnunk később…..
