S még egyszer YAN, avagy mérni és mérni….

2021. szeptember 28.

A YAN, az élesztő számára asszimilálható nitrogén

A fojtó levegő elnevezés, vagy azote Antoine Lavoisiertől származik, s ezt errefelé azótnak, légenynek nevezték. Ahogy a must cukrozását, úgy a nitrogén nevét is egy másik Antoinenak, Chaptalnak köszönhetjük, a görög nitron(nátrium-karbonát) és a francia gene(termelő) szavakból származtatva. Most nem az elemi nitrogénről lesz szó, hanem visszatérnék a szőlőben található, az erjedés folyamán az élesztők számára hasznosítható nitrogénhez.. Miért is?.. Elmondom…

Egyre több gyakorlatilag „kész” bor kerül hozzám vizsgálatra, s persze egyre több erjedő is. A paramétereik többnél arra engednek következtetni, hogy vagy kevés, vagy sok volt a YAN mértéke az erjedés kezdetén, sőt legtöbbször a borász rosszul mérte fel az ezekre utaló jeleket, s vagy túl sokat, vagy túl korán tett a mustjához nitrogén tartalmú adalékot, sőt esetleg feleslegesen is.

Egy előző bejegyzésben már írtam, hogy fehérborok készítése esetén 200 g cukortartalomnál a biztonságos erjesztéshez legalább 150 mg/l YAN szükségeltetne, ez vörösboroknál 100 mg/l. De a 400 mg/l mérték már egész biztos szintén rendellenességhez vezet. Segítséget nyújthat ez a link, https://www.winebusiness.com/tools/?go=winemaking.calc&cid=2114 , (de sok más kalkulátor is van ezen az oldalon a borász segítségére, a „tools”-ban.

A fenti táblázat is mutatja ahogy nő a cukor tartalom, úgy nő az élesztő nitrogén igénye is. Nem szabad kihagyni a laboratórium igénybevételét, hisz ebben az évben a szakértők szerint abban az időszakban, amikor szükséges lett volna a szőlő mintegy 100-150 ml csapadékot nem kapott meg. Valamint a szőlők más és más művelést kaptak, vagy nem kaptak. S a borász célja is a kész bort illetően más és más. Sajnálatosan az erjedéskor keletkező etil acetát mértéke is összefügg a YAN mértékével, illetve, hogy a szükséges nitrogén mennyiség a megfelelő időben a must-erjedő rendelkezésére áll-e…..

Az etil acetátnak feltétlenül egy hosszabb részletesebb bejegyzést is szentelek.

KEZDŐDIK A VISSZASZÁMLÁS…

KEZDŐDIK A VISSZASZÁMLÁS…

Lehet, sőt biztos, a dolgok jelen állása szerint, hogy napernyő helyett esernyőt kellett volna, na meg felhőket villámokkal a hirdetményembe tennem, de legyünk optimisták… S nézzük csak a naptárat…

bővebben

Kapcsolat

Vinnováció Borlabor | Borvizsgálatok a legkorszerűbb technológiával

A minőségi borhoz nagyon fontos a must, az erjedő bor és a kész bor összetevőinek pontos ismerete, mérése. Borvizsgálat, mérés és egyéb szolgáltatások nálunk rendkívül kedvező áron!

 

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁNK CÍME:

Vinnováció Kft.

9400 Sopron, Dózsa György utca 9.

A helyközi buszpályaudvar mögött a Lackner Kristóf úttal párhuzamos utcában.

Hétfőtől csütörtökig, 8 – 16 óráig várjuk az Önök megbízását.

Telefonszámunk: +36 70 884 8432

Email címünk: info@vinnovacio.eu

13 + 10 =

A minőségi borért
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.